2011. február 8., kedd
2011. február 7., hétfő
ZENE - Gyászol a zenei világ: meghalt a legenda!

A legendás zenész 58 éves korában, hirtelen hunyt el .
Egy brit lap értesülései szerint Moore-t alsónadrágban, a padlón fekve találták meg, és a mentők egyik névtelenséget kérő alkalmazottja szerint keményen ivott a halála előtt. „A szobában egyértelmű jelei voltak az alkoholnak” – idézte később a fent említett lap a luxushotel egyik alkalmazottját.
Gary Moore a hetvenes években a Thin Lizzy együttesben kezdte a karrierjét. A banda egyébként drog- és alkoholmámoros bulijairól vált hírhedté, melyeknek következményei miatt egyik tagjuk, Phil Lynott 1986-ban hunyt el. Ő 36 éves volt.
A kezdet
Gary Moore pályafutása a Skid Row ír együttesben kezdődött, ahol Brendan „Bush” Shiels basszusgitáros-énekes, Nollaig Bridgemandobos és Paul Chapman gitáros-énekes társaságában zenélt. 1969-ben, 17 évesen csatlakozott a társasághoz, és az 1970-es Skid és az 1971-es 34 Hours lemezeken játszott az együttesben.
Run For Cover
1985-ös lemez, amely több országban is nagy sikereket aratott. Rajta található két nagyobb sikerű szám, a már a Victims of the Future-ön is szereplő Empty Rooms és az Out in the Fields. Ez utóbbi egy duett Phil Lynott-tal, a szám az ötödik helyet érte el a slágerlistán. Hangzásában kezd hasonlítani az elkövetkezendő két album zenei világára.
http://www.youtube.com/watch?v=vkUpfw4Hf3w&feature=related
F1: Kubica mesterséges kómában


Ahogy köztudott, a Lotus Renault pilótája, Robert Kubica tegnap komoly balesetet szenvedett az olaszországi Ronde di Andora rali kezdetén Savonában. A lengyel versenyző Škoda Fabiája egy fa gyökere által felnyomott bukkanón megugrott és nagy sebességgel a szalagkorlátnak csapódott, amely behatolt az utastérbe, súlyos sérüléseket okozva a pilóta testének jobb oldalán.
"Az első gyorsasági szakasz első négy kilométerénél jártunk. Én az itinert nézegettem, nem vettem észre, hogy az autó megugrott. Csak amikor ütköztünk, akkor láttam, hogy Robert hogy tartja a karját, aztán pár pillanat múlva el is ájult" - nyilatkozta a La Gazzetta dello Sportnak a balesetet sértetlenül megúszó navigátor, Jakub Gerber.
"Nagyon fontos és nehéz műtét volt. Robert Kubica jobb alkarja két helyen is szétnyílt az inak és a csontok is komolyan sérültek. Mindent megtettünk, hogy visszaállítsuk az alkar funkcióit. Két csoportban együttesen hét orvos összesen hét órán keresztül operálta. Az egyik csapat savonai baleseti sebészeti csoport volt, a másik a Santa Corona kórház ortopédiai osztályáról érkezett. A műtét végére Robert keze meleg volt, jól működött a keringés, ami jó jel. Az operációt követően állandó megfigyelés alatt tartjuk, mert az állapota továbbra is súlyos" - mondta műtét egyik főszereplője, a kézspecialista Igor Rossello professzor.
Kubica csapattársa, Vitalij Petrov és csapatfőnöke, Eric Boullier ma érkezik Olaszországba.
"Robert balesetének híre az egész csapatot megrázta. A Renault-nál mindannyian jobbulást kívánunk neki. Az orvosok nagyon jól gondját viselték, szeretnénk köszönetet mondani mindenkinek a Santa Corona kórházban. Holnap Vitalijjal együtt Olaszországba utazunk, hogy meglátogassuk Robertet és megmondjuk neki, türelmetlenül várjuk vissza" - mondta még tegnap éjjel Boullier.
Kubica balesetének pikantériája, hogy a lengyel egy raliversenyen bukott, még csak nem is Renault-t vezetve- a legtöbb csapatnál az ilyesmi kizárt lenne, hiszen a pilótáknak nem engednének hasonló kalandokat. Boullier azt mondja, ők nem akarták korlátozni a versenyzőjüket.
"Ennek semmi köze a munkához. Robert ralizhat, mert ez a szenvedélye. Számára létfontosságú, ez amolyan ellensúly. Közös megegyezéssel teheti. Mindannyian ismertünk a kockázatokat, de nem egy robotot, nem egy céges pilótát akarunk" - indokolta Kubica ralis kirándulásait a csapatfőnök.
2011. január 30., vasárnap
2011. január 29., szombat
Az Amerikai Egyesült Államok elnökei 2. John Adams


John Adams (Massachusetts, Braintree, 1735. október 30. – Massachusetts, Quincy, 1826.július 4.) az Egyesült Államok első alelnöke (1789–1797) és második elnöke (1797–1801). AzAlapító Atyák egyik legnagyobb hatású alakjaként tartják számon.
Fia, John Quincy Adams, 1825-től 1829-ig a hatodik elnök volt. George W. Bush-ig ő volt az egyetlen, akinek a fiát is elnökké választották.
Élete
John Adams (Massachusetts, Braintree, 1735. október 30. – Massachusetts, Quincy, 1826.július 4.) az Egyesült Államok első alelnöke (1789–1797) és második elnöke (1797–1801). AzAlapító Atyák egyik legnagyobb hatású alakjaként tartják számon.
Fia, John Quincy Adams, 1825-től 1829-ig a hatodik elnök volt. George W. Bush-ig ő volt az egyetlen, akinek a fiát is elnökké választották.
Élete
1735. október 30-án született a massachusettsi Braintreeben, ahol most nemzeti park áll. Az ifjú Adams a Harvardon végzett 1755-ben, majd egy worcesteri iskolában tanított. Később James Putman irodájában tanult jogot. Fiatal korától kezdve naplót vezetett a különböző eseményekről és személyekről. Jogászként jó hasznát vette ennek a gyakorlatnak. Megfigyeléseit gyakran vette elő későbbi tanulmányozás céljából is. Jó példa erre James Otismassachusettsi legfelsőbb bíróságon elhangzott érveinek 1761-os megörökítése, amik később az amerikai kolóniák melletti kiállásra ösztönözték Adamset.
1764-ben Adams feleségül vette Miss Abigail Smith-t (1744–1818), a weymounthi gyülekezet elnökének lányát. Gyermekeik Abigail Amelia (1765–1813), a későbbi elnök John Quincy(1767–1848), Susanna Boylston (1768–1770), Charles (1770–1800), Thomas Boylston (1772–1832) és Elizabeth, aki halva született (1775).
Adams nem volt olyan népszerű politikus, mint Samuel Adams, a másodunokatestvére. Befolyásra alkotmányjogászként, felkészültségéért, elemzéseiért és a republikánus eszméknek való elkötelezettségéért tett szert. Veleszületett vitakészségét gyakran találta hátrányosnak a politikai karrierje során.
A politikában
Adams 1765-ben nagy tekintélyre tett szert a bélyegtörvénnyel kapcsolatos tárgyalásokon. Megfogalmazta a braintreei lakosok utasításait, amelyet a képviselőiknek küldtek. Az irat modellértékűnek bizonyult más városok számára is. 1765-ben névtelenül írt cikkeket a Boston Gazette-ben, A Dissertation on the Canon and Federal Law címmel. 1765 decemberében egy beszédében nyíltan állította, hogy a Bélyegtörvény érvénytelen Massachusetts határain belül mindaddig, amíg nem képviseltethetik magukat a brit parlamentben.
1768-ban Bostonba költözött. Az 1770-es bostoni mészárlás után, számos brit katonát letartóztattak négy telepes megölésének vádjával. John Adams ebben a perben a katonákat védte, II. Quincy Józseffel. A per végén csak két katonát találtak bűnösnek. Ezután Adamset 418:118 arányban megszavazták Massachusetts állam képviseletére a Képviselők házában.
1774 és 1778 között Adams a Kontinentális Kongresszus tagja volt. 1775 júniusában George Washingtont javasolta a hadsereg főparancsnokának. Nagy hatással volt a kongresszusra. Csaknem a kezdetektől a Britanniától való tartós elkülönülést kereste.
1776. június 7-én támogatta a Richard Henry Lee-féle álláspontot, amely arról szólt, hogy a gyarmatoknak teljes függetlenségre kell törekedniük.
1776. június 8-án Thomas Jefferson, Benjamin Franklin, Robert R. Livingston és Roger Sherman meghívta a Függetlenségi Nyilatkozatotkidolgozó bizottságba.
Kongresszusi tevékenysége
1778-ban Franciaországba ment, ahol Silar Deane-t váltotta a helyi amerikai bizottságban – bár mire odaért, a bizottság már megegyezett a szövetségben. Ezután, 1780-ban, a massachusettsi alkotmány megírásában segédkezett, James Bowdoin és Samuel Adams mellett.
Mielőtt még ezt befejezhette volna, béketárgyalásokba kezdett Nagy Britanniával és ismét Európába küldték 1779 szeptemberében. A francia kormány nem nézte jó szemmel, így Charles Gravier megállapodott az államokkal, hogy Adams mellett Benjamin Franklin, John Jay, Thomas Jefferson és Henry Laurens is elkísérte Adamst. A tárgyalások során Adams, Jay és Franklin játszotta a legfontosabb szerepet. Bár a francia minisztereket a britekkel való béketárgyalásokból kihagyták.
Adams végletekig elkötelezett volt abban, hogy ismerjék el az Egyesült Államok érdekeit a brit-amerikai vizeken. 1782. november 30-án megállapodás született, ami az Egyesült Államokra kedvező hatással bírt.
1785-ben a St. James-i ítélőtáblánál kapott miniszteri kinevezést.
Bár Washington egyértelmű választás volt az elnöki posztra, Adams volt az alelnöke. Az 1790-es évekbeli politikában nem volt nagy szerepe, ami Washingtont másodszorra is az elnöki székbe ültette 1792-ben. Amikor a két amerikai párt megalakult, Adams a federalistákhoz csatlakozott, és 1796-ban elnökjelölt lett. A másik pártot Thomas Jefferson vezette, a Demokrata-Republikánus pártot.
Elnöki tevékenysége
1796-ban Washington már nem óhajtott tovább az Egyesült Államok elnöke lenni. A választásokat Adams nyerte meg Thomas Jeffersonnal szemben, aki alelnöke lett.
Elnöksége során a külpolitikáját támadták leggyakrabban, ami nem egy kongresszusi gyűlésen szított heves vitákat. Adams és federalistái inkább a britekkel vette fel a kapcsolatot, amit Jefferson és a republikánusok elleneztek.
1798-ban egy hadüzenet nélküli flottaháború tört ki az Egyesült Államok és Franciaország közt. A federalisták Washington elnöksége alatt már kiépítettek egy nagy hajóhadat, aminek költségeit csak az adó növelésével lehetett fedezni.
Adams nem volt jó a tárgyalóasztal mögött, még a saját kabinetje felett sem volt uralma. A kabinet inkább Hamiltont bízta meg a politikai tevékenységek folytatásával. 1801-ben Thomas Jefferson legyőzte a választásokon.
Halála
A Függetlenségi Nyilatkozat ötvenedik évfordulóján halt meg, 1826. július 4-én. Az utolsó szavai azok voltak, hogy „Thomas Jefferson még él”, bár ő már néhány órával előtte halt meg. Quincyben van eltemetve. Adams 90 évet és 247 napot élt. Az Egyesült Államok leghosszabb ideig élő elnökeként tartották számon egészen 2001-ig, amikor Ronald Reagan is betöltötte ezt a kort.












