2011. április 15., péntek

Az Amerikai Egyesült Államok elnökei 6. John Quincy Adams


John Quincy Adams (Braintree, 1767. július 11. – Washington, 1848. február 23.) amerikai politikus, 1825 és 1829 között az Amerikai Egyesült Államok 6. elnöke.

Korai évei

A Massachusettsi Braintree-ben született 1767-ben. Az Egyesült Államok második elnökének John Adamsnek volt a fia. Apja karrierét, temperamentumát és nézőpontjait vitte tovább. Az apja titkáraként Európában dolgozott, majd nyelvész lett. Miután lediplomázott aHarvard Egyetemen, ügyvédnek állt.

26 évesen kinevezték hollandiai nagykövetnek, azután előléptették a Berlini Követségbe. 1802-ben megválasztották az Egyesült Államok szenátusába. Hat évvel később James Madison elnök kinevezte őt nagykövetnek Oroszországba.

Politikai karrierje

Miközben Monroe elnök alatt szolgált, Adams Amerika egyik legismertebb külügyminiszterévé vált. Angliával szervezkedett az Oregoniország közös foglalkozásáért, miközben Spanyolország lemondott Floridáról a Monroe Doktrína értelmében.

A korai 19. századi politikai hagyomány szerint Adams-et külügyminiszterként az elnöki pozíció várta. De ekkor 1824-ben úgy vélték népszerű választásokkal kellene az elnököt kinevezni. A Republikánus Párton belül csak a frakcionalizmus fejlődött, mindegyik szekció elszállásolta az elnökségre pályázó saját jelöltjét. Adams, az Észak jelöltje, lemaradt Andrew Jackson-tól mindkét választási szavazásban. Jackson 153 544 szavazatot és 99 elektori voksot, Adams 108 740 szavazatot és 84 elektori voksot, William H. Crawford46 618 szavazatot és 41 elektori voksot, Henry Clay 47 136 szavazatot és 37 elektori voksot kapott. Ha a választáson egyik jelöltnek sem volt meggyőző fölénye az elektori szavazatok számát tekintve, az Alkotmány szerint a Képviselőház döntött az elnök személyéről, mégpedig - a 12. alkotmánymódosításnak megfelelően - a legtöbb szavazatot elért három jelölt közül választhatott. A két esélyes Jackson és John Quincy Adams volt. A negyedik helyen álló jelölt, Henry Clay összefogott Adamssel, és így a Képviselőház Adamset választotta elnöknek, Henry Clay pedig külügyminiszter lett. Adams New England államnak adta a kulcsfontosságú támogatását a Fehér Házban. Ehhez hasonló programot támogatott Clay is.

Elnöki évei

John Quincy Adamsnek ellenségekkel kellett szembenéznie a kongresszusban, mindazonáltal első évi üzenetében kinyilatkoztatta látványos nemzeti programjának tervét. Azt javasolta a szövetségi kormánynak, hogy az országutak és csatornák hálózatával hozza össze a szekciókat, őrizze meg a közterületet és fejlessze azt, miközben az alaptőkét állami földterületek eladásából teremtse elő. Adams arra ösztönzött, hogy egy nemzeti egyetem létrehozásával vegyék át a művészetek és a tudományok fejlesztése feletti irányítást, tudományos expedíciókat finanszírozzanak és egy csillagvizsgálót is építsenek. A kritikusai kijelentették, hogy az ilyen rendelkezések alkotmányos korlátokat léptek túl.

Az 1828-as kampány idején, ellenfelei korrupcióval és nyilvános rablással vádolták meg. Ezeket a megpróbáltatásokat Adams nem viselte könnyen. A veresége után visszatért Massachusettsbe hogy élete hátralevő részében a farmján éljen. Váratlanul 1830-ban a Plymouthi kerület megválasztotta őt a Képviselőház fejének. Ezt természetesen elfogadta és erőteljes vezetőként lépett fel. Mindenekelőtt harcolt a polgári előjogok körülírása ellen.

1836-ban a déli képviselők elfogadtak egy cenzúra szabályt a rabszolgatartásról. Adams fáradhatatlanul harcolt nyolc éven keresztül a szabály ellen, míg végül kivívta hatálytalanítását.1848. február 21-én agyvérzést kapott és összeesett a Fehér Házban. Ennek következtében két nappal később meghalt.

Elődök és utódok

Elődje:
James Monroe
Az Amerikai Egyesült Államok elnöke
1825. március 4. – 1829. március 4.
Utódja:
Andrew Jackson

Az Amerikai Egyesült Államok elnökei 5. James Monroe


James Monroe (1758. április 28. – 1831. július 4.) az Amerikai Egyesült Államok 5. elnöke, az Alapító Atyák és a „virginiai dinasztia” utolsó tagja volt. Két cikluson át töltötte be elnöki hivatalát, 1817-től 1825-ig. Ellentétben elődeivel nem volt önálló politikai gondolkodó, de kitűnő ítélőképességgel rendelkezett. Tisztelet övezte hosszas diplomáciai, kormányzati és katonai tevékenységéért.

Ifjúkora

James Monroe is ültetvényes családban született 1758. április 28-án a Virginia állambeli Colonial Beach közelében. Rokonai apai ágonskótok, anyai ágon walesiek voltak. Fiatalon elárvult, nagybátyja nevelte, majd a függetlenségi háború kitörésekor félbeszakította tanulmányait a College of William and Mary-n, és csatlakozott George Washington hadseregéhez. Szoros baráti viszony fűzte Thomas Jeffersonhoz, aki mellett elsajátította a republikánus nézeteket.

Politikai karrierje (1782-1817)

1782-ben tagja lett Virginia képviselőházának, majd a Kontinentális Kongresszusnak. 1790-től négy évig szenátor lett, majd Washingtonelnök Párizsba, Jefferson elnök Londonba küldte nagykövetnek. Részt vett a Louisiana megvásárlását előkészítő tárgyalásokon.Madison elnöksége alatt államtitkár (külügyminiszter), majd hadügyminiszter lett. Rengetegett dolgozott, időnként hivatalában aludt és az angolokkal kötött béke után fél évre elvonult pihenni. Fáradhatatlan munkásságának köszönhetően Madison benne látta utódját.

Elnöki évei (1817-1825)

Egy kampány nélküli választást követően lett az Egyesült Államok elnöke, legyőzve federalista ellenjelöltjét. A háború utáni gazdasági fellendülés idején lett elnök, amikor felbomlott a Federalista Párt és gyakorlatilag egypártrendszer alakult ki. Egy korabeli újságíró „a jó érzések korának” nevezte elnöki időszakát. Felgyorsult az Unió nyugati terjeszkedése, s Monroe elnöksége alatt több állam csatlakozott, mint a megelőző 20 év során: Mississippi, Illinois, Alabama, Maine és Missouri.

Külpolitikájának eredményeként 1818-ban a britekkel demilitarizálták a Nagy-tavak vidékét. Ugyanebben az évben a 49. szélesség mentén kijelölték a kanadai-amerikai határt a Nagy-tavak és a Sziklás-hegység között. Vételi ajánlatot tett Floridára a spanyoloknak ésnagykövetségeket létesített öt, újonnan függetlenné vált latin-amerikai országban.

1819-ben gazdasági válság következett be, amikor több nyersanyag ára zuhanni kezdett. A földspekulációt törvényekkel gátolták. Egyre nőtt a költségvetési deficit, ennek ellenére mindenki biztos volt benne, hogy az elnököt újraválasztják. A legenda szerint csak azért szavazott az egyik elektor ellene, hogy George Washington maradjon az USA egyetlen egyhangúlag megválasztott elnöke.

Második elnöki ciklusa éles politikai vitával kezdődött. Missouri állam rabszolgatartó államként kérte felvételét az Unióba, de az északkeleti államok megpróbálták előírni számára a rabszolgaság fokozatos felszámolását. Ezzel viszont a déliek szerint felborult volna az egyensúly a Szenátusban, ahol 11 rabszolgatartó és 11 „szabad” államnak volt képviselete. Végül megegyeztek, hogy Missouri rabszolgatartó államként, Maine pedig „szabad” államként csatlakozik az Egyesült Államokhoz; a rabszolgaságot pedig tiltják Missouri déli határától északra. Monroe nem avatkozott be közvetlenül a vitába, de jelezte, hogy ha az Egyesült Államok Kongresszusa eltiltja Missouriban a rabszolgatartást, ő meg fogja vétózni az intézkedést. Megalapították az Amerikai Gyarmatosító Társaságot és 1821-ben segített egy olyan terület megszerzésében Afrikában, ahová az amerikai feketék kivándorolhattak. Ezért nevezték el egy évvel később a területetLibériának és későbbi fővárosát Monroviának.

Mexikó függetlenné válásával attól tartottak, hogy az európai nagyhatalmak a gyarmatait elveszítő Spanyolország segítségére sietnek. John Quincy Adams államtitkár-külügyminiszter aggódott Oroszország alaszkai terjeszkedése miatt is, ezért meggyőzte Monroe-t, hogy nyíltan mondják ki: „az amerikai kontinenseket ezután nem tekintik európai hatalmak által gyarmatosítható területnek”, s mivel az európai államok politikai rendszere eltérő, „ezért békénk és biztonságunk szempontjából veszélyesnek tartjuk politikai rendszerüknek erre a félgömbre történő kiterjesztését”. Ez később Monroe-elv néven vált ismertté és 1823. december 2-án tették közzé. A Monroe-elv közvetlen hatása csekély volt, s egy nemzedékre meg is feledkeztek róla, és csak 1845-ben nyilvánították az amerikai külpolitika alaptézisévé. Spanyolországot sokkal inkább a brit flottával támogatott brit diplomácia tartotta vissza a latin-amerikai fellépéstől, mint a Monroe-elv.

Elnökségének utolsó két évében megerősödtek a kormányt bíráló hangok, hogy a hatalomra törekvő politikusok így próbáljanak előnyre szert tenni riválisaikkal szemben. Monroe olyannyira elhanyagolta magánügyeit, hogy el kellett adnia egyik birtokát.

Monroe élete az elnöki hivatal után (1825-1831)

Visszavonulása után megpróbálta a vidéki, ültetvényes úriemberek életét élni, de adósságai és feleségének elvesztése megkeserítette öregségét. Utolsó birtokát is el kellett adnia és lányához költözött New York-ba. Itt halt meg, generációja „hagyományainak” megfelelően a függetlenség évfordulójának napján, 1831. július 4-én.

Elődök és utódok

Elődje:
James Madison
Az Amerikai Egyesült Államok elnöke
1817. március 4. – 1825. március 4.
Utódja:
John Quincy Adams
Elődje:
James Wood
Virginia 12. kormányzója
1799. december 19. – 1802. december 1.
Utódja:
John Page
Elődje:
George William Smith
Virginia 16. kormányzója
1811. január 16. – 1811. április 5.
Utódja:
George William Smith

Az Amerikai Egyesült Államok elnökei 4. James Madison

James Madison (1751. március 16. – 1836. június 28.) az Amerikai Egyesült Államok 4. elnöke, az Alapító Atyák nemzedékének tagja. Elnöki hivatalát két cikluson át, 1809 és 1817 között töltötte be. Madison az Egyesült Államok mindmáig legalacsonyabb elnöke vékony, állandóan betegeskedő, sötét ruhákat viselő férfi volt; mégis korának egyik legnagyobb politikusa.

Családja és életének első szakasza

A Virginia állambeli Port Conwayben született 1751. március 16-án. (Az akkor érvényben lévő Juliánus-naptár szerint március 5-e.) Ősei még a 17. században hagyták el Angliát. Apja, a vele azonos nevű James Madison ültetvényes és rabszolgatartó volt, anyja Eleanor Rose Conway. 12 testvére közül ő volt a legidősebb, de testvérei közül csak hét élte meg a felnőttkort. Tanulmányait a Princeton Egyetemen (akkori nevén College of New Jersey) végezte, ahol 13 hónap alatt sajátította el a négy év anyagát. Itt ismerkedett meg a felvilágosodás műveivel és ideológiájával.

Politikai karrierje (1776-1809)

Madison már 1776., vagyis a függetlenség kikiáltásának évétől a virginiai törvényhozásban tevékenykedett. Elvetette a „vallási toleranciát”, helyette a teljesen szabad vallásgyakorlást részesítette előnyben. Virginia állam az ő javaslatára kérte fel a másik tizenkét államot, hogy küldjenek képviselőket a philadelphiai Alkotmányozó Konvencióba (1787). Vezető szerepet játszott a máig is érvényben lévő amerikai alkotmány megszerkesztésében.

Az alkotmány ratifikálása után republikánus ideológiáját fejtette ki több New York-i lapban. Nézete szerint nagy területű államban is létrejöhet köztársaság, cáfolva ezzel kora közkeletű nézetét. Madison szerint az olyan politikai elvek, mint a hatalom megosztása, a törvényhozás korlátjai, a képviseleti kormányzás vagy a független bíróságok a nagy államok számára is lehetővé teszik ezt.

Az 1789-ben megalakult új Kongresszus egyik legtekintélyesebb képviselőjeként fontos szerepet játszott az adóügyi törvények, valamint az első tíz alkotmánykiegészítés megalkotásában. Ezek az alkotmánykiegészítések biztosították a sajtó-, gyülekezési-, szólás- és vallásszabadságot az amerikai állampolgároknak. Huszonegy év törvényhozói gyakorlat után, 1791-ben fel akart hagyni a politizálással és visszavonult a családi dohányültetvényre. Levelezett Thomas Jeffersonnal, Republikánus Pártbeli barátjával. A politikától nem tudott eltávolodni és amikor Thomas Jeffersont elnökké választották, felkérte James Madisont az államtitkári feladatok ellátására. 1801-től1809-ig az elnök jobbkeze volt és Jefferson mindvégig az utódjának tekintette. Segítségével az 1808-as elnökválasztáskor Madison 122elektori szavazatot kapott, míg kihívói, Charles Cotesworth Pinckney federalista jelölt 47 szavazatot, George Clinton republikánus jelölt 6elektori szavazatot.

Elnöki évei (1809-1817)

Az új elnök messze nem volt olyan karizmatikus és erélyes vezető, mint mentora és elődje. Már csak azért is, mert korábbi nézeteihez hűen úgy vélekedett, hogy a törvényhozó szervnek kell kormányozni az országot. Sokáig fontolgatott mindent és ezért kortársai határozatlannak és gyengének tartották. Felesége, Dolley Madison sokkal népszerűbb volt nála és ő tekinthető az első igazi First Ladynek, noha csak 1877-ben vetették papírra először ezt a kifejezést. Elődjéhez hasonlóan Madison is megpróbálta békés eszközökkel rábírni az egymással háborúzó franciákat és briteket az amerikai kereskedelem semlegességének tiszteletben tartására, hogy hagyjanak fel az amerikai hajók zaklatásával. A terv nem járt sikerrel, mert Napóleon francia császár cselén megbukott az elképzelés. Eközben északon fellázadtak az indiánok, míg délen a floridaiak fellázadtak a spanyolok ellen és kérték államuk annektálását. Madison úgy érezte, hogy mindent megtett a konfliktusok békés rendezésére, de semmit nem ért el. 1812-ben a Kongresszus nyomására hadat üzentek Nagy-Britanniának, holott diplomáciai eszközökkel már sikerült elérni, hogy a brit parlamentelfogadjon egy törvényt, amely szerint felhagynak az amerikaiak bojkottjával. A hír azonban késett és kitört a háború.

1812-ben újabb elnökválasztás következett, amikor Madison 128 elektori szavazatot kapott, kihívója, a federalisták által támogatott DeWitt Clinton 89-et. Eközben a britek elleni háborúban kevésbé volt sikeres. Hadiflottával nem rendelkezett és csak 6700 katonája állt fegyverben, és eközben az államkassza pedig üres volt. A kisebb győzelmek után jelentős fordulat következett be. Véget ért a Napóleon elleni háború Európában és Nagy-Britannia harcedzett, teljes hadseregét az USA-ra zúdította. New Yorkot ugyan sikerült megvédeni, de1814. augusztus 24-én az elnöknek menekülnie kellett Washingtonból. Nem sokkal később a britek bevonultak a fővárosba, az összes középületet felgyújtották, így az elnöki rezidenciát is. A város visszafoglalása után csak 1817-re sikerült felújítani az elnöki rezidenciát amit már ez előtt is Fehér Ház ként emlegettek. A brit-amerikai háború patthelyzettel ért véget a genti békeszerződés értelmében (1814. december 24.).

A háború alatt megerősödött a nemzeti egység, és az európai riválisoktól megszabadított ipar fejlődésnek indult. A republikánusok eközben rájöttek, micsoda jelentőséggel bírnak az adók, az állandó hadsereg és a hadiflotta. Madison elnökségének utolsó két éve békében telt. Megemelkedett a dohány ára, amely által nagyobb jövedelem folyt be. Iparvédelmi vámokat vezettek be és újra létrehozták az Egyesült Államok Bankját 20 év időtartamra. Eközben két állammal bővült az unió: Louisiana (1812) és Indiana (1816) csatlakozott.

Madison élete az elnöki hivatal után (1817-1836)

Hivatali idejének letelte után James Madison elhagyta Washingtont. Népszerűsége magasabb volt, mint elnöksége kezdetén. Visszahúzódott virginiai birtokára, Montpelier elnevezésű ültetvényére, ahol gazdálkodott és politikai értekezést írt. Segített Thomas Jeffersonnak a Virginia Egyetem megalapításában, amelynek 1826-tól, Jefferson halála után rektora lett.

Az 1830-as évek közepén már csak Madison volt életben az Alapító Atyák közül. Mivel a függetlenség kikiáltásának napján, július 4-én halt meg Adams, Jefferson és Monroe is, egyik barátja arra kérte Madisont, hogy próbálja meghosszabbítani életét a függetlenség 60. évfordulójáig, milyen szép lenne, ha ő is e jeles napon halna meg. Hat nappal korábban, 1836.június 28-án családi birtokán halt meg. Ellentmondásos politikai pályája miatt ragasztották rá Az alkotmány atyja (Father of Constitution) és A nagy kis Madison (The Great Little Madison) neveket.

Elődök és utódok

Elődje:
Thomas Jefferson
Az Amerikai Egyesült Államok elnöke
1809. március 4. – 1817. március 4.
Utódja:
James Monroe