Veszteségeink - hírességek,XX-XXI.század : SZABÓ ERVIN

Szabó Ervin, Schlesinger Sámuel Ármin (Szlanica, Árva vármegye, 1877. augusztus 23. – Budapest, 1918. szeptember 29.) társadalomtudós, könyvtáros,könyvtárigazgató, anarcho-szindikalista forradalmár.

Művei

• A magyar jakobinusok (Népszava, 1902)
• Szindikalizmus és szociáldemokrácia (A Huszadik Század Könyvtára, 35. kötet, 1908)
• A tőke és a munka harca In: Modern Könyvtár: Szociológia, politika (Athenaeum, 1911)
• A Középeurópai Vámszövetség angol megvilágításban (1916)
• Társadalmi és pártharcok a 48–49-es magyar forradalomban (Bécsi Magyar Kiadó, 1921)
• Szabó Ervin válogatott írásai (Kossuth, 1958)
• Szabó Ervin magyar nyelven megjelent könyvtártudományi, művelődéspolitikai cikkeinek, tanulmányainak gyűjteménye 1900–1918 (Könyvtárosok kiskönyvtára 1., 1959)
• Szabó Ervin levelezése 1–2 (Kossuth, 1977–1978)
• Hol az igazság? Tanulmányok (Magvető, 1977)
• Szabó Ervin történeti írásai (Gondolat, 1979)

Életpályája

Schlesinger Sámuel Ármin néven született egy asszimiláns zsidó családban. 1901-től a Fővárosi Könyvtár munkatársa, 1911-től igazgatója. 1900-tól írt a Népszavába, ő alakította ki annak irodalmi rovatát.

Elszegényedett polgári családból származott. A budapesti, majd a bécsi egyetemen folytatott jogi tanulmányokat; már ebben az időszakban kitűnt statisztikai és könyvtárosi munkáival. 1899-ben doktorált. Pár év gyakorlat után a Fővárosi Könyvtárhoz került, 1911-ben lett ennek igazgatója. Átfogó művelődési hálózatot tervezett, az ő szellemében indult meg a könyvtári hálózat kiépítése. Széles néprétegek számára igyekezett hozzáférhetővé tenni az intézményt, különös tekintettel a hátrányos társadalmi helyzetűekre. Tevékenységében az angol public library mintáját tartotta szem előtt. Vezetése alatt korszerű társadalomtudományi könyvtár született. Alig néhány évvel az Egyetemes tizedes osztályozás könyvtári rendszer első, francia kiadása után, 1912-ben bevezette a Fővárosi Könyvtárban annak első, magyar nemzeti változatát.^[1]

Tudományos munkásságát 1903-ban kezdte meg. 1906-tól volt a Társadalomtudományi Társaság alelnöke. A Huszadik Század című folyóiratban, a szociológia első magyar műhelyében rendszeresen tájékoztatott a nemzetközi munkásmozgalom kérdéseiről. Cikkeket írt a Neue Zeit német és a Mouvement Socialiste francia folyóiratokba is. Kapcsolatba került Sorellel, Kautskyval, Mehringgel, Plehanovval, majd 1904 végén Párizsban Lagardelle-lel és a francia szindikalistákkal, továbbá számos orosz emigráns szocialistával. Az első világháború éveiben súlyos betegsége ellenére az antimilitarista mozgalom szellemi vezérévé vált. Nagy történelmi művétTársadalmi és pártharcok a 48-49-es magyar forradalomban címmel már betegágyában fejezte be.