Huszárik Zoltán (Domony, 1931. május 14. – Budapest, 1981. október 14.) Balázs Béla-díjas és posztumusz Kossuth-díjas magyar filmrendező, grafikus. Felesége: Móger Ildikó táncos, koreográfus, lánya: Huszárik Kata színésznő (született Nagy Annától).
Életpályája
Kétéves volt, amikor édesapja meghalt. A József nevet végleg Zoltánra cserélő diák gimnáziumi tanulmányait Aszódon végezte. 1950-ben felvették a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, ahonnan - a család minden alapot nélkülöző kuláklistára kerülése miatt - 1952-ben távoznia kellett. 1959-ig járta sajátos, tehetségéhez méltatlan, de a művészetét mégis érlelő kálváriáját: földműves volt a szülőfalujában,olajbányászBázakerettye olajmezőin, dekoratőr az ikladi Ipari Műszergyárban; dolgozott a Borsod megyei Tanács művészeti előadójaként, világosítóként a filmgyárban. Részt vett a városligeti Vajdahunyad várának restaurálásában, több rajzfilm elkészítésében közreműködött. 1959-ben visszatérhetett a főiskolára, Máriássy Félix legendás osztályába. 1961-ben szerzett filmrendezői diplomát. Első alkotásai rövidfilmek voltak, már ezek érett művészt, kifejező képi megoldásokat mutattak. Az Elégia című rövidfilmje jelentette számára a kiugrást, mellyel 1965-ben elnyerte az Oberhauseni Filmfesztivál kiemelt fődíját. Első játékfilmjével, aKrúdy Gyula világát szuverén módon, mégis hitelesen megidéző Szindbáddal (1971) mindjárt a kortárs filmművészet halhatatlanjai közé emelkedett. Egyik alapítója volt a fiatal filmművészek Balázs Béla Stúdiójának. Képi kultúráját, grafikus művészetét színház- és filmdíszlettervezőként is alkalmazta, saját filmjeiben is és könyvek illusztrátoraként is. Néha kisebb szerepeket vállalt egy-egy játékfilmben: Zöldár (r.:Gaál István), Budapesti mesék (r.: Szabó István), Holnap lesz fácán (r.: Sára Sándor) stb. 1979-ben A piacere címmel mutatták be rövidfilm-összeállítását.Utolsó alkotásában, a Csontváry c. filmben a különcnek tartott festőzseni és a saját művészi portréját és hitvallását formálta eggyé, sajátos módon ábrázolva a művészegyéniség és a kor viszonyát. Ágh István így vall Huszárik Zoltán filmjeinek titkáról: "Stílusa egységes, mert mindig a halálba futó életről szól. Cselekménytelen, mert a lélek történetét kutatja, akár a költészet, képzőművészet és a zene. A motívumok eltűnnek és felbukkannak egyre tragikusabban; megunhatatlanok, mint a tenger, zöld rét és élet."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése