A stevia rebaudiana, vagy magyarosított nevén sztívia (nevezik még édeslevélnek, mézlevélnek sőt jázminpakócának is!) évek óta foglalkoztatja a természetes táplálkozás szakértőit. Itt az idő, hogy megtudjuk, valójában mi az és honnan származik. Ezt a rendkívül édes levelű növényt a dél-amerikai indiánok már évszázadokkal ezelőtt felfedezték, majd ételeikben, italaikban édesítőszerként használták. Levelei 30-szor édesebbek a cukornál, a belőle nyert kivonat akár 300-szor. Valószínűleg az indiánok ezt nem tudták, és feltételezhető, hogy nem is emiatt kedvelték ennyire az édeslevelet, sokkal inkább gyors sebgyógyító és gyulladásgátló hatása miatt. Azóta azonban számos más jótékony hatása is ismertté vált a tudományos kutatások során.
Fény derült pl. arra, hogy a sztívia segít a magas vérnyomás csökkentésében, szabályozza a vércukor szintet a testben, teaként fogyasztva hatékonyan javítja az emésztést és hasfájás esetén is segítséget nyújthat. Fogszuvasodást nem okoz, cukorbetegek is fogyaszthatják, ezenkívül mivel kalóriatartalma szinte nulla, az elhízásra hajlamos fogyasztóknak sem kell aggódniuk, ha a mézlevelet választják édesítőszerként. Az amerikai Élelmiszer és Gyógyszerellenőrző hivatal (FDA) 1987-ben a mesterséges édesítőszerek gyártóinak nyomására a lehető legnagyobb erőkkel korlátozni kezdte a
sztívia forgalmát, ennek ellenére a sztívia eladások minden évben növekednek. A biotermékek piacán a sztívia és sztíviát tartalmazó teák forgalma 2006. szeptemberéig 14,4 millió dollárt tett ki, ami 32 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest. A hagyományos élelmiszerek piacán a forgalom megkétszereződött – a 63 százalékos növekedés követően 3,6 millió dollárra ugrott. Japánban például az édesítőszerek piacának 40 százalékát teszi ki; mivel itt betiltották a mesterséges édesítőszereket a szigorú táplálék kiegészítőkről szóló szabályoknak köszönhetően. Japánban egyébként 30 éve használják a sztíviát édesítőszerként és mellékhatást idáig nem tapasztaltak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése