2011. február 28., hétfő

Tiltakozás: „Védjük Meg Kamillát!”

(Eddig összegyűlt: 4387 aláírás)

Római kamilla

Ön is aláírja?

Alulírottak, a Natúrsziget portál –www.natursziget.com – kezdeményezéséhez csatlakozva, tiltakozunk a gyógynövények és a gyógynövény alapú termékek forgalmazásának erőteljes korlátozása, illetve megszüntetése ellen. Ehhez az Európai Parlament és a Tanács 2004/24/EK irányelve (2004. március 31.), valamint az ennek nyomán született magyar jogszabályok – 2005. évi XCV. Gyógyszertörvény, az 52/2005 (XI. 18.) EÜM rendelet, valamint az 53/2005 (XI. 18.) EÜM rendelet – teremtették meg a jogi feltételeket.

Úgy véljük, hogy az új szabályozásban foglaltak sértik az egészség védelmére, a gyógyulás módjának, eszközeinek szabad megválasztására vonatkozó, alapvető emberi és állampolgári jogainkat. Nézetünk szerint ezek a jogszabályok ellentétesek az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) Pekingben 2008. november 8-án tartott, a hagyományos orvoslásról szóló kongresszusának résztvevői által elfogadott nyilatkozattal is, amely elismerte „a hagyományos orvoslást mint az elsődleges egészségmegőrzés egyik formáját”, és leszögezte: „A hagyományos orvoslás tudományát, az eljárásokat és gyógymódokat tiszteletben kell tartani, meg kell őrizni, támogatni kell...”

Tiltakozunk, amiért az évszázadok, esetleg évezredek óta ismert, bevált és részletesen kutatott, a szakirodalomban ismertetett gyógynövényekről, illetve az azokat tartalmazó készítményekről ismét be kellene bizonyítani azok ártalmatlan voltát, és amiért ezekhez a jövőben egyáltalán nem vagy csak igen nehezen férhetünk hozzá. Tiltakozunk az ellen is, hogy a szabályozás a „növényi gyógyszer” kategória felállításával, azonos minősítési eljárású besorolásával a gyógyszerekével azonos módon ítéli meg a gyógynövényeket és a gyógynövény alapú készítményeket.

Felkérjük az ombudsmant, hogy állampolgári, választási és önrendelkezési jogaink védelmében – a gyógyítás szabadsága, a hagyományos orvosláshoz, a természetes hatóanyagokhoz történő akadálymentes hozzáférés az egészségügyi szolgáltatások körében – kezdeményezzen eljárást. Felhívjuk a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Egészségügyért Felelős Államtitkárságát, hogy tekintse át és vizsgálja felül a jogi szabályozást – annak érdekében, hogy ne sérüljenek a gyógynövény-alapú készítményeket gyártók, forgalmazók és az ilyen termékeket vásárlók jogai. Kérjük, hogy a magyar kormány, illetve az EU parlament magyar képviselői kezdeményezzék az uniós szabályozás felülvizsgálatát.

Ha Ön egyetért a fenti tiltakozással, töltse ki az alábbi űrlapot és kattintson az „Aláírom” gombra.

A témához kapcsolódó cikkünket itt olvashatja.

Kérjük, hívja fel barátai és ismerősei figyelmét is erre a lehetőségre, hogy csatlakozhassanak a „Védjük Meg Kamillát!” kampányhoz.

Adatvédelmi nyilatkozat: a Natúrsziget a tiltakozók személyes adatait az adatvédelmi előírásoknak megfelelően kezeli, azokat csupán az ombudsmanhoz és a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Egészségügyért Felelős Államtitkárságára juttatja el, ezt követően pedig teljes egészében megsemmisíti.

A petíció aláírása:

http://www.natursziget.com/tiltakozas-vedjuk-meg-kamillat/57/petition

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése